Összehasonlítás

A mai ANGOL kvíz és játékban azt gyakoroljuk, hogy hogyan hasonlíts össze dolgokat. Ehhez nemcsak a megfelelő kötőszókat kell ismerni, hanem tudni kell a mellékneveket is fokozni. A téma tehát az összehasonlítás és fokozás tudománya.

A fokozás alapjai

A melléknevek fokozásánál ismerős lehet az alapfok, középfok és felsőfok kifejezés. Magát a melléknevet általában alapfokban tanuljuk meg, mint például magas (tall), alacsony (short), kicsi (small), nagy (big). A középfok képzésekor pedig a magyarban ‘-bb’ végződést kap a melléknév, míg az angolban ‘-er’ lesz a vége. 

Quiz - kvíz

A kettőnél több szótagú szavaknál pedig már egy másik szabály van érvényben, ahol a szó elé a ‘more’ szavacskát tesszük, így kapjuk meg az értelmesebb (more intelligent) megoldást. A felsőfokot anyanyelvünkben a ‘leg- + -bb’-ről ismerjük fel, az angolban pedig az ‘-est’ jelenik meg a szavak végén vagy “the most” kerül a szavak elé. Például a legmagasabb (the tallest) és a legértelmesebb (the most intelligent). 

Hogyan hasonlítsuk össze?

A melléknevek nemcsak egyszerű leírásra, hanem összehasonlításra is alkalmasak. Ha két vagy több dolgot szeretnénk egymással szembe állítani akkor ezt megtehetjük alapfokon és középfokon is. Valami lehet olyan jó, mint (as good as) a másik, de néha jobb, mint (better than) a harmadik. Ha pedig a legjobb (the best), akkor már össze is hasonlítottuk minden mással.

Kvíz és játék az összehasonlításokkal

Most hasonlítgathatod egymáshoz a dolgokat, de csak helyesen! A játék 10 mondatot tartalmaz, amelyekből egy-egy szó hiányzik. A megadott 3 lehetőség közül a megfelelőt kell kiválasztanod! Miután az összes választ bejelölted, a befejezés gombra kattintva meg is kapod az eredményed.

Ha tetszik a játék, kövesd a bejegyzéseket. Ha kérdésed vagy kérésed, javaslatod van, jelezd. Ha van ötleted, hogy milyen kvízt szeretnél látni, írd meg. Jó szórakozást!

Angol kvíz alapfokon - Elementary English Quiz
Összehasonlítás és fokozás

#1. It's not nearly ...... it was yesterday.

#2. The weather is much ...... now.

#3. I am stronger, faster and more intelligent ...... him.

#4. I have many old books, but this is ...... .

#5. He isn't as strong ...... my dad.

#6. The ...... friends you have, the happier you are.

#7. She is younger ...... you.

#8. You are a ...... driver than Peter.

#9. She isn't earning as ...... as you think.

#10. I have ...... time than you have.

Befejezem

Results

Ügyes, ügyes! Gratulálok!

Még egy kis gyakorlás és menni fog!

Call Now Button