Szavak “s”-sel és az ellenkezőjük

Szombat lévén arra gondoltam, hogy ma olyan szavakat keresek Nektek, amelyek “s” betűvel kezdődnek. Ebben a NÉMET kvíz és játékban pedig nektek a szavak ellenkezőjét, ellentétét kell megtalálnotok. Szóval szerintem szuper szórakozás!

Miért épp az "s"-sel?

Miért ne? Az “s” a németben sokszor előfordul és a kiejtés terén is néhány szabályt figyelembe kell venni. Szó elején, ha magánhangzó követi, akkor “z“-nek (Samstag, sicher) ejtjük, ha “t” vagy “p” követi, akkor “s“-nek (Sport, stark), éppúgy mint az “sch” kombinációban (Schach, Schinken, schön). Ezen kívül még “sz“-nek is ejtjük, mint például a Slalom vagy Slip elején.

Szókincsbővítés

A szókincsbővítés egyik lehetséges módja, hogy kigondolunk szavakat és megpróbáljuk őket másképp is mondani. A szinonímák keresése mellett az agytorna az antonímák, azaz az ellenkező jelentésű szavakkal is nagyon hasznos, hiszen ezek teszik változatossá beszédünket. Segédeszközként pedig érdemes szótárt is használni, mint például az egynyelvű DUDEN-t.

A mai kvíz is egy ilyen kis agytornás ötletből adódott. Nekem ezek a szavak jutottak eszembe:

  • schließen: zárni <-> öffnen: nyitni
  • schweigen: hallgatni <-> reden: beszélni
  • sehen: látni <-> hören: hallani
  • sitzen: ülni <-> liegen: feküdni
  • stehen: állni <-> gehen: menni
  • suchen: keresni <-> finden: találni
  • steigen: emelkedni <-> fallen: esni
  • sanft: enyhe <-> heftig: heves
  • satt: jóllakott <-> hungrig: éhes
  • schlecht, schlimm: rossz <-> gut: jó
  • schmal: keskeny <-> breit: széles
  • schnell: gyors <-> langsam: lassú
  • schwierig: nehéz <-> einfach: egyszerű
  • selten: ritkán <-> oft: gyakran
  • ständig, stets: állandóan <-> nie: soha
  • stark: erős <-> schwach: gyenge
  • r Sieg: győzelem <-> e Niederlage: vereség
  • e Sonne: nap <-> r Mond: hold
  • r Start: rajt <-> s Ziel: cél
  • r Spaß: móka <-> r Ernst: komolyság
  • e Strafe: büntetés <-> e Belohnung: jutalom

Folytasd és egészítsd ki ezt a listát, hogy minél gazdagabb legyen a szókincsed!

Kvíz és játék a szavakkal

Ez a kvíz 10 mondatot tartalmaz, amelyekben hiányzik egy szó. A szó, a mondatban lévő “s” betűvel kezdődő szó ellenkezője. A megoldásnál 3 lehetőség közül választhatsz, de természetesen csak egy a helyes. Miután az összes választ megadtad, a befejezés gombra kattintva meg is kapod az eredményed. Ha elsőre nem sikerül tökéletesen, ne csüggedj, hiszen a kvízt többször is játszhatod.  

Ha tetszik a játék, kövesd a bejegyzéseket. Időről időre újabbakkal találkozhatsz majd. Ha kérdésed vagy javaslatod van, jelezd. Ha van ötleted, hogy milyen kvízt szeretnél látni, írd meg. Jó szórakozást!

Német kvíz alapfokon - Deutsch-Quiz Grundstufe
Szavak "s"-sel és az ellenkezőjük

#1. Die Sonne ist untergegangen. ..... steht am Himmel.

#2. Beim Start war er der letzte, aber ..... der erste.

#3. Die Leute sagen: Wer sucht, der ..... .

#4. Diebe kriegen ihre Strafe. Ein ehrlicher Finder bekommt eine ..... .

#5. Die Preise steigen ständig; selten geschieht es, dass sie ..... .

#6. Vereint sind auch die Schwachen .....!

#7. Du armes Kind, ist es so schlimm? Bald ist es wieder ..... .

#8. Dieser starke Mann wird ....., wenn er Blut sieht.

#9. Am Tage steigt das Thermometer. In der Nacht ..... es.

#10. Das ist kein Spaß! Das ist .....!

Befejezem

Results

Spitze! Du hast es geschafft!

Du sollst den Test so schnell wie möglich noch einmal machen!

Call Now Button